Úgy tűnik, visszavonhatatlanul jön most már a tavasz, ugyanis megvannak a korcsolyáink!
Megvannak!
Kategóriák: télen történt, fűtés
- írja Messzenéző Minyon
Miért hűl le annyira?
Múlt hétvégén természetesen megint úgy érkeztünk meg a házba, hogy nem ment a fűtés, ezen már nem is csodálkozunk. Újra hozta a formáját: előző eljövetelünk után 2 órával állt le, így pénteken 1,7 fok volt a házban. Pedig 5 nappal előtte 20 fokosan hagytuk ott. Igaz, hogy nagyon nagy hidegek voltak a múlt héten végig, de akkor is: úgy éreztük, az utolsó pillanatban érkeztünk azelőtt, hogy bent a házban is fagy lett volna. Bár most már mindig víztelenítünk, így nagy kár nem keletkezett volna, de ettől függetlenül nem értjük, miért hűl le ilyen rövid idő alatt ennyire a ház. Azt hittük, a födémszigetelés elkészültével ilyentől többet nem kell tartanunk, de úgy tűnik, tévedtünk.
Befagyott a Folyó is
Mondogatjuk mi egyfolytában, hogy nem is olyan extra ez a mostani hideg, meg hogy ilyen minden télen szokott lenni (csak legföljebb korábban), de tény: amióta Kisfaluban vagyunk, még sosem fagyott be a Folyó. Mesélték már Kisfaluban is, Szlovákfaluban is, hogy ritkán, de megesik, meg hogy ilyenkor be lehet korcsolyázni egészen Szlovákvárosba (de hol vannak a korcsolyáink??), de mi még ezt nem láttuk. Autóval közlekedve most már láttuk, hogy így van, de vasárnap elindultunk gyalogosan is, hogy megnézzük.
De hol vannak a korcsolyáink?
Ebben a mostanában jellemző nagyon hidegben tudni lehetett, hogy majd újra lehet korcsolyázni valahol a környéken, leginkább a szlovákfalusi tavon. Arra emlékeztünk, hogy tavaly nem korcsolyáztunk, többek között azért sem, mert amikor lehetett volna, nem voltak nálunk a korcsolyáink Kisfaluban. Arra is emlékeztünk, hogy tavaly elhatároztuk: ezentúl ott fogjuk tartani a korcsolyákat, hiszen Pesten már szökőévben egyszer sem megyünk korcsolyázni. Arra viszont nem emlékeztünk, hogy vajon tényleg el is vittük-e oda a korcsolyákat. Éppen ezért Lajosom még a múltkori, bogácsi hétvége előtt megnézte őket itt Pesten a padláson, de nem voltak ott. Gondoltuk, biztos Kisfaluban vannak. De azon a hétvégén ott sem találtuk őket. Gondoltuk, akkor mégiscsak itt vannak Pesten. De akárhogy is keressük, nem találjuk. Gondoltuk, akkor mégiscsak ott lesznek, talán az ottani padláson. Azzal a tervvel mentünk pénteken Kisfaluba, hogy mindenképpen elmegyünk szombaton korcsolyázni.
Hideg napok
Kategóriák: télen történt, fűtés
- írja Messzenéző Minyon
Rendesen hideg napok vannak mostanában, ezen sokan sopánkodnak is, de szerintem pedig ennek most van itt az ideje. Minden télen szoktak mínusz sokak lenni, az idei tél eddig kényeztetett minket, de most megmutatja a foga fehérjét. De kell ez is, kell a természetnek, hiszen ilyen éghajlaton élünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne várnám már nagyon a tavaszt, és ne utálnám annyira azt, hogy lefagy az orrom hegye, de belátom, ennek így kell lennie.
Tulipánültetés januárban
Lajosomtól még december közepén kaptunk egy nagy zsák, 100 darab holland tulipánhagymát. Karácsonykor nem tudtuk elültetni, mert hó volt, de hiába tettük őket szét szellős helyre, elkezdtek penészedni. Nyilvánvaló volt, hogy ha hamarosan el nem ültetem őket, tönkremennek. A Kisfaluban lakó kertészmérnök is azt mondta: ha nincs fagy, elültethetem bármikor, de ha nem ültetem el, annyi lesz nekik. Így január 2-án mindenképpen el akartam őket ültetni, hiszen már aznap délután vissza kellett jönnünk Pestre.
Negyedik naptár
Kategóriák: Kisfalusi Hírmondó
- írja Messzenéző Minyon
Tudom, hogy nagyon el vagyok maradva a bejegyzésekkel, de nem csak ezzel vagyok elmaradva. Azt nem tudom, volt-e arra valaha példa, hogy a munkáimmal ennyire el lennék maradva. Éjjel-nappal dolgozom, konferenciával fűszerezve, és nagyon nem jut időm a blogra. Kisfalu felé is csak néhányszor kószálnak el a gondolataim. Így eshet meg, hogy már január végén járunk és még mindig nem mutattam be az idei naptárunkat.
Ilyenre még nem volt példa
Kategóriák: télen történt, fűtés
- írja Messzenéző Minyon
A fűtésről ezen a télen még nem is meséltem semmit, mert nagyon nincs is mit. Hozta idáig a tavalyi formáját: amíg ott tartózkodtunk a házban, gond nélkül (vagy egy-két tisztítással) működött, de amint kitettük a lábunkat, szinte mindig egyből leállt, ezt az üzemóra-számláló mutatta. Ugyanezt csinálta tavaly is, így újból megállapítottuk, hogy lelke van: nem szereti, ha nem vagyunk ott. Ezért aztán már jobbnak láttuk mindig inkább leállítani, amikor eljöttünk, így legalább mindig tudtuk, hogy nem megy. Amióta elkészült a födém-szigetelés, a fagytól nem igazán félünk, ráadásul idáig nem is voltak olyan nagy hidegek. És biztos ami biztos alapon most már mindig víztelenítünk, illetve a lefolyókba, szifonokba szórunk sót.
Ittak jobbra-balra
Kategóriák: télen történt, Kisfalusi Hírmondó
- írja Messzenéző Minyon
Szilveszterre, mint minden évben, most is vendégeket hívtunk-vártunk. Az elmaradhatatlan Szomszédasszonyékon kívül még egy pár eljött, egy szem fiatalkorúval így összesen heten voltunk. Azaz dehogy heten, mert este átnézett még Kinga is Rozibabával, akik olyan jól érezték magukat, hogy 10-ig maradtak.
Csak négy nap, de …
Sajnos ezt a téli szünetet sem tudtuk végig Kisfaluban tölteni, és ennek most már nem csak a tőlünk magukat távoltartó fiaink az okai, hanem egyebek is: Lajosomat a munka szólította, de hogy teljes legyen az örömünk, még egy pesti temetésen is részt vettünk a két ünnep között. Ezek miatt csak 30-án tudtunk menni, viszont legalább 2-áig maradhattunk. Négy nap jutott most nekünk, de ezt a négy napot annyira kihasználtuk az első pillanattól az utolsóig, hogy annak ellenére, hogy elröpültek, mégis a sok esemény miatt sokkal többnek tűntek.
Idei guba
Kategóriák: Karácsony, ételeink
- írja Messzenéző Minyon
Mi a karácsonyi étkezésnél igen konzervatívak vagyunk: reggelire valami könnyű böjtöset eszünk, ebédre mákos gubát, vacsorára pedig halászlevet, rántott halat krumplisalátával, bejglit. Ez mindig így van. A mákos gubával viszont nem szoktam sokat lacafacázni: időben beszerzem a közönséges bolti kiflit (az sem baj, ha kissé megszikkad), fölvágjuk, leöntöm forró mézes tejjel, megszórjuk cukros mákkal és kész.
Toll a fülibe
Kategóriák: szlovákfalusi történet
- írja Messzenéző Minyon
Hol is kezdjem? Van nekünk Kisfaluban egy 24-es lánybiciklink, még Ákos kapta, amikor jóval kisebb volt, mint a jelenlegi 2 méter. Ez egy parasztbringa, Puch (!) és rózsaszín, ezért a családunkban Barbi-bringa a neve. Ha vendégeink vannak, a nagyobb lányok, de a kisebb hölgyek is nagyon szívesen használják, nem csak a színe miatt, hanem mert nagyon jó az áttétele, nagyon kényelmes tekerni. Egy ilyen vendégjárós alkalommal, még 2007-ben is kölcsönadtuk, a vendég asszonyság azzal tekert át velünk a szlovákfalusi kocsmába. Oda pedig a hírt hallván eljött néhány szlovákvárosi közös barátunk is.
Simon macskája és a Karácsony
Idén kivételesen egy nagyon vidám videóval kívánok mindenkinek áldott, boldog karácsonyt. Csak mert nagyon szeretem Simon macskáját csakúgy, mint az összes többit.
Faültetés decemberben
Kategóriák: télen történt, flóra
- írja Messzenéző Minyon
Múlt hétvégén nagy dilemmában voltunk: menjünk-e Kisfaluba vagy sem? Nem voltunk előtte már két hete, a ház fűtetlen, és hidegeket ígértek. Viszont tudtuk, hogy holnap (csütörtökön) már megyünk, hogy ott töltsük a Karácsonyt. Valamint manapság sajnos nagy érv a menetel ellen az egyre emelkedő üzemanyag-ár és a vele párhuzamosan egyre nem emelkedő (sőt!!) bevételeink, viszont egyre emelkedő egyéb kiadásaink. Végül mégis mentünk, ennek egyik jelentős oka volt, hogy Julival megbeszéltük: szombaton elkészítjük a jövő évi kisfalusi naptárt.
Cikkeim
Bocsi, hogy ezt a bejegyzést újra közzéteszem, kicsit megváltoztatott formában, ennek oka van. Tegnap gyors egymásutánban közzétettem három bejegyzést, ezt és a két cikket. És azt vettem észre a statisztikából, hogy sokkal többen olvasták a második cikket, mint akár az elsőt, akár ezt a bevezetőt. Persze, mert az olvasófigyelők a második cikket mutatták utolsónak.




