Anélkül, hogy elkezdenék politizálni (mint azt már ígértem, és most is tartom: ilyet soha nem fogok tenni), nagyon üdvözlöm kormányunk azon intézkedését, hogy január elsejétől zárt közösségi helyen tilos a dohányzás. Hány jó koncertről maradtam le azért, mert nem voltam hajlandó szívni a cigarettafüstöt és utána büdös ruhában, büdös hajjal hazamenni! Pontosabban nem az a legmegfelelőbb szó, hogy nem voltam hajlandó, sokkal inkább az, hogy ezt nem tudtam elviselni, még egy jó koncert kedvéért sem. És mindenkinek megígértem: januártól minden koncerten ott leszek! Ezt most igyekszem is tartani. Most nem a Ghymes-koncertekről beszélek, mert azok mindig is dohányzásmentes helyeken voltak, hanem egyéb blues-koncertekről, amikre Lajosom rendszeresen szokott járni (és aztán büdösen hazajönni). Ha már itt tartunk, pont a Ghymes-koncertek azok, amikre mostanában nem járok, mert szemben az ingyenes vagy nagyon olcsó kocsmabeli blues-koncertekkel, egy Ghymes-koncert belépője a válság kezdete óta már ritkán van 3000 forint alatt, ezt az én pénztárcám pedig rendszeresen nem bírja.
De jaj, mit össze nyafogtak a dohányosok január elején mindenféle fórumon! Hogy őnekik joguk van dohányozni. De kérdem én: nekem nincs jogom elmenni egy koncertre? És senki sem tiltotta meg nekik a dohányzást, csak éppen ott bent nem szabad dohányozni. Az ajtótól 5 méterre már vígan pöfékelhetnek! (Megjegyzem, hogy eddigi tapasztalatom az, hogy egyből az ajtóban pöfékelnek, így pedig bejut mégiscsak a füst, igaz, nem olyan mennyiségben, mint régen.)
Tehát nagyon vártam emiatt a január elsejét és nagyon üdvözölte a döntést. Csakhogy van ezzel egy apró bibi, legalábbis részemről. Két „közösségi hely” van, ahol a legtöbbet megfordulok: a szlovákfalusi kocsma és a kisfalusi Faluház. A szlovákfalusi kocsma ugyebár már Szlovákiában van, tehát rájuk nem vonatkozik a rendelet. Így ott még mindig szívhatom a füstöt (és már szívtam is idén), legalábbis tavaszig-nyárig, amikor már ki lehet ülni a padokra. Így ott még mindig csípi a szemem a füst.
A kisfalusi Faluházba pedig a wifit használni szoktam lemenni, bár nyáron azt is a kiülőben használom, nem megyek be. Ez a Faluház a helyi fiatalok gyülekezőhelye, amivel nincs is semmi baj, de ők javarészt dohányoznak. És úgy vélem (még idén nem jártam utána), hogy ők fittyet hánynak egy lehetséges ellenőrzés veszélyére és (még mindig csak gondolom én) fújják továbbra is ott bent a füstöt. Hát én nem az a fajta vagyok, aki emiatt szólni fog nekik, vagy uram bocsá, esetleg följelenti őket! Így ott is csípi még mindig a szemem a füst (gondolom én).
Mindenesetre biztos ami biztos, a kisfalusi házunkat ezennel zárt közösségi helynek nyilvánítom. Az eddig is adott volt, hogy a dohányzó vendégeink bent a házban nem dohányozhatnak, de tavaly kezdtük el bevezetni azt, hogy az udvaron sem engedjük! Ki kell menniük az utcára! Volt, akinél ez bevált, volt akinél nem. De most már nincs apelláta! Mostantól csak az utcán lehet dohányozni, és ott is a kaputól legalább 5 méterre! Ha ehhez az hiányzik, hogy kitegyek oda egy táblát meg egy hamutartó küblit, ám legyen: én megteszem!
Akinek pedig nem inge, továbbra se vegye magára!
Kategóriák
Ghymes , szösszenetek
Eddig 9 komment érkezett
(
)
-
1. Era
2012. 02. 24. 12:36 -
2. meow
2012. 02. 24. 12:49Az elejét viszont csöppet elírtad. Zárt közösségi helyen tilos, vagy nem engedélyezett a dohányzás :-). Ahogy írtad, úgy még mindig nem járnál kocsmába :-D.
-
3. Messzenéző Minyon
2012. 02. 24. 13:06meow: Ezt tényleg jól elírtam :) Köszi, javítottam!
-
4. Gandalf
2012. 02. 26. 20:55Szia!
Ez komolyan megmosolyogtatott. Elképzeltem, ahogy a vendégsereg a házunktól 5 m-re az utcán pöfékel...
Az udvarban mér' nem? Az utcáról is bejöhet a füst. Meg a barbi is füstöl. -
5. Annamarie
2012. 02. 27. 12:18Én is üdvözlöm ezt a döntést, de én a rendelet mellett felemeltem volna a cigi árát legalább 2.000 Ft/doboz (hogy most mennyi nem tudom, soha nem dohányoztam), így biztos kevesebben szívnák!
-
6. Messzenéző Minyon
2012. 02. 27. 12:34Gandalf: leginkább azért nem az udvarban, hogy még jobban meggondolják magukat a dohányosok, hogy kimennek-e rágyújtani. Ez nyáron egy plusz visszatartó erő. És az utca messze van a bejárattól is, az udvartól is, kevésbé jön be a füst, mint ha az ajtóban szívják.
Milyen barbi füstöl?? -
7. Messzenéző Minyon
2012. 02. 27. 12:35Annamarie: szerintem mostanában valamikor alaposan föl is fogják emelni az árát - vagy már föl is emelték?
-
8. Gandalf
2012. 03. 04. 8:13Báárbektyú - in hungarian lenguage - barbi. Sok helyen így rövidítik. (a szerk).
Amennyire tudom, 60 Forénttal emelték a cigik árát. Sokkal többel kellene, csak akkor kevesebb jövedéki adó folyna be állambácsihó'. -
9. Messzenéző Minyon
2012. 03. 04. 19:20Na azért nem mindegy, hogy kertisütésfüst, vagy dohányfüst!
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.





Én megígérem, hogy idén sem szokok rá a cigire! ;-)