Én kis falum

A hosszú hétvége leginkább Pörc farkának a jegyében telt, pedig nem így terveztük. Nem tudom, régen mennyire tudott örülni, de annyira boldog, amióta velünk van, hogy minden örömteli pillanatban eszetlen módon csóválta a farkát. Illetve nem csak a farkát: az egész testét, nyakból indítva. Nagyon jólesik azt látni, hogy mennyire örül nekünk, de ennek böjtje lett. A farka végét addig ütötte oda mindenhez, de főleg a ház falához, hogy először csak a szőre kopott le, majd ki is sebesedett. Attól kezdve már egy kis ütés is elég volt ahhoz, hogy vérezzen és érdekes módon ez nem fájt neki, csapkodott vele rendesen. Akkoriban alig tudtuk megúszni a találkozásainkat tiszta ruhával, nem győztem kimosni a vérfoltokat.

Tovább is van, mondjam még? »

Szombaton délelőtt az előző napi morcos őszi után igazi tavaszi idő köszöntött ránk. Csak úgy csalogatott ismét a sétára! Ezúttal Endréék is velem jöttek. Ugyanarra indultunk, mint pénteken, mert előző nap megtaláltam a kutyikát és akkor nem volt nálam fényképezőgép. Hallottam már róla, hogy a helyi fiatalok rendbehozták, de ekkora változásra nem számítottam! Kirakták kővel és egy medencét hoztak létre, ebbe szivárog alulról a kristálytiszta forrásvíz. Mellette egy leszúrt karóra akasztva egy üvegkorsó a megszomjazó arra járónak. Összehasonlításképpen megismétlem a 2009. augusztusi állapotot és alatta látható a mostani:

Tovább is van, mondjam még? »

Szombaton ejtettük meg az idei téli szezon második kolbászgyártását, ismét csak nem azért, mert elfogyott volna a novemberi adag, hanem mert most volt itt az ideje: később már túl meleg lenne hozzá és bajos lenne a füstölés is. Most is nagy áldozatot hoztam azzal, hogy előre mentem fűteni, de ez az áldozat most hiábavaló volt: nem bírtam a fűtéssel. Végül Egyik Kedves Rokonék megérkezése előtt 10 perccel sikerült beindítanom, így őket egy kellemesen meleg, kicsit több mint 10 fokos házban fogadtam. Igen elegem van már ebből az olajkazánból, de erre most nem szeretnék több szót vesztegetni.

Tovább is van, mondjam még? »

Ma megtörtént az, amire már ősz óta fel voltunk készülve. Mars elaludt. Örökre.

Tovább is van, mondjam még? »

Egészen elfelejtettük már, milyen az, amikor az embernek egy energiával teli fiatal kutya van a családjában. Pörc nem kevés fejfájást okozott már nekünk a rongálásával, a kárlista igen hosszú máris és egyre nő. Próbáljuk lekötni a rengeteg energiáját, de itt Pesten ez nem olyan egyszerű. Bezzeg Kisfaluban! Ott aztán lehet menni eleget kifele a világból, már persze ha a kutya viselkedése ezt lehetővé teszi. Ezen sokat dolgozunk és sikerrel: annak ellenére, hogy egyértelmű, hogy Pörccel nem sokat foglalkoztak élete első nyolc hónapjában, mi az elmúlt egy hónap alatt eljutottunk ahhoz, hogy hallgat az „ül!”, „gyere ide!”, „fúj!” stb. parancsokra és sétálni is lehet már vele anélkül, hogy pórázra lenne kötve.

Tovább is van, mondjam még? »

Nyár végén nem sok fabatkát adtam volna azért, hogy Mars be fogja tölteni a tízet. És ma 10 éves lett az öreg kutyánk! Isten éltesse sokáig! És ezt most nagyon komolyan gondolom.

Pörc érkezését végül is elég jól fogadta. Egyértelművé tette, hogy ettől ő marad a Főkutya a háznál és ezt Pörc tiszteletben is tartja. És végre rájött, hogy korlátai vannak: már nem ugrál, nem szaladgál, legtöbbször csak fekszik. Így viszont nincs már szüksége fájdalomcsillapítóra, nem is adunk neki semmilyen gyógyszert.

Tovább is van, mondjam még? »

Hát ezt megint nem így terveztük. Nagyon nem és többszörösen nem. Elkezdtük már keresni Mars utódját, mert ha csak lehet, nem szerettünk volna egy napig sem kutya nélkül maradni, ha eljön az elkerülhetetlen. De csak a lehetőségeket kerestük és mindenképpen kb. 2 hónapos kiskutyát szerettünk volna. És Mars a múlt héten Kisfaluban annyira jól volt (aránylag), hogy a keresést is odáztuk.

Tovább is van, mondjam még? »