Én kis falum

A dolog úgy kezdődött, hogy még február közepén Pesten kutyát sétáltattunk és Pörcöt megtámadta egy másik kutya. Én bután nyúltam közéjük és ez a másik kutya Pörc nyaka helyett az én bal mutatóujjamat találta el, aminek következtében kaptam egy nagyon sármos doktorbácsitól két varratot oda, a felkaromba pedig egy tetanuszt, na meg persze egy szép kis babát a bal kezemre és papírt arról, hogy most egy darabig nem mosogathatok. Ez lett volna a legkevesebb, de ezen kívül még nagyon sok mást sem tudtam csinálni, tehát kíméltem a bal kezemet és jobban használtam a jobbat. Ez nem esett nehezemre, mert amúgy is jobkkezes vagyok.

Tovább is van, mondjam még? »

Ennek a hírnek aligha van köze Kisfaluhoz, de én mégis büszkén mesélem el. Illetve mégis van köze: a Lap sokszor ott is készül (általam), éjt nappallá téve dolgozva rajta, mint most is, csak éppen most Pesten. És a Lap, az én Lapom szombaton Magyar Örökség Díjat kapott. A díjátadó szombaton volt a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Részleteket itt és itt olvashattok.

Négy éve írom. Töretlenül. Bár az igaz, hogy mostanában sokkal kisebb gyakorisággal, de írom. És írni fogom tovább is. Nem tudom megígérni, hogy gyakrabban, de írni fogom.

Mellesleg úgy döntöttem, hogy itt a tavasz. Bár az igaz, hogy most mondanak egy pár napos lehűlést, de akkorát biztosan nem, ami indokolná továbbra is a téli ruha viselését.

Múlt hétvégén természetesen megint úgy érkeztünk meg a házba, hogy nem ment a fűtés, ezen már nem is csodálkozunk. Újra hozta a formáját: előző eljövetelünk után 2 órával állt le, így pénteken 1,7 fok volt a házban. Pedig 5 nappal előtte 20 fokosan hagytuk ott. Igaz, hogy nagyon nagy hidegek voltak a múlt héten végig, de akkor is: úgy éreztük, az utolsó pillanatban érkeztünk azelőtt, hogy bent a házban is fagy lett volna. Bár most már mindig víztelenítünk, így nagy kár nem keletkezett volna, de ettől függetlenül nem értjük, miért hűl le ilyen rövid idő alatt ennyire a ház. Azt hittük, a födémszigetelés elkészültével ilyentől többet nem kell tartanunk, de úgy tűnik, tévedtünk.

Tovább is van, mondjam még? »

Bocsi, hogy ezt a bejegyzést újra közzéteszem, kicsit megváltoztatott formában, ennek oka van. Tegnap gyors egymásutánban közzétettem három bejegyzést, ezt és a két cikket. És azt vettem észre a statisztikából, hogy sokkal többen olvasták a második cikket, mint akár az elsőt, akár ezt a bevezetőt. Persze, mert az olvasófigyelők a második cikket mutatták utolsónak.

Tovább is van, mondjam még? »

Városi létünket felváltó, zsenge falusi korunkban emberem közölte velem: ő állatokat szeretne tartani. Már nem emlékszem, hogy akkor éppen ültem-e, de ha igen, akkor jól tettem, ha nem, akkor biztos leültem. Mivel falusi házunk udvarán vannak ólak, nagy az udvar, ráadásul a kertünk aljában patak fut, ennek csak egy akadálya lehetett volna: én. De az állattartás nekem is ínyemre volt, így közöltem vele: rendben van, de én ebben nem veszek részt. Aha! Végül is eltekintve attól, hogy hányszor keltem én reggelente, hogy kiengedjem őket és enni adjak nekik; hányszor kaszáltam nekik én füvet; hányszor figyeltem oda én esténként, hogy be legyenek zárva; hányszor mentem én a patak mentén elkóborolt állatokat megkeresni azt sem tudva, melyik irányba indultak el, olyan nagyon nem is vettem részt benne. Tény, ami tény: én egyszer sem vágtam le őket, azt mindig a fiúk végezték el.

Tovább is van, mondjam még? »

2001. szeptember 11-ét írtunk, egy keddi nap volt. Egész délelőtt a bankokat jártuk, hogy az összes megtakarított pénzünket ki tudjuk venni. Úgy éreztük, végre eljött életünk nagy napja: megvalósíthatjuk régi álmunkat, megvehetjük álmaink házát, ahol berendezhetjük az első önálló otthonunkat. Mit törődtünk mi a nagyvilág eseményeivel? Be sem kapcsoltuk a rádiót vagy a tévét. Egész délutánig, amikor már elindultunk találkozni a tulajdonosokkal, hogy együtt menjünk az ügyvédhez. Oda sem figyeltünk a rádióra: sosem érdekeltek minket az amerikai akciófilmek, ez az új sem tűnt lényegesnek, aminek éppen a tartalmát ismertették: egy repülőgép csapódott be a World Trade Center egyik épületébe, majd 20 perc múlva a másikba is. Mi az a World Trade Center? Pár perccel később persze fölfogtuk már, hogy ez nem film, ez a valóság. Attól kezdve mi is a rádióra tapasztottuk füleinket, mint bolygónkon valószínűleg sok millió-milliárd másik ember. Mi is, a tulajdonosok is. Egy rövidke időre szakítottuk meg csak a rádió hallgatását, amíg aláírtuk a szerződést, illetve meghallgattuk az ügyvédet, aki ismertette az eztán ránk váró teendőket. Vettünk egy házat, miközben a Föld egy másik, távoli pontján két másik ház összedőlt. Akkor még nem tudtuk, mekkora hatással lesz az egyik esemény a történelemre, de azt sem tudtuk még, mekkora hatással lesz ránk a másik.

Tovább is van, mondjam még? »

Ma este vetíti a Duna TV 23:20-kor A legbátrabb város című filmet. Nem tudom, hányan tudják, hogy ez a cím Balassagyarmatot illeti, és hogy miért. Azt gondolom, mindenki tudja, hogy Sopron a „leghűségesebb város”, de ott népszavazással dőlt el, hogy Sopron Magyarország területén marad. A balassagyarmatiak viszont harcba szálltak a megszálló csehekkel szemben, így kerültek vissza még a trianoni döntés előtt Magyarországhoz. A film ennek állít emléket. Ezzel nyerte el Balassagyarmat a Civitas Fortissima (Legbátrabb Város) kitüntetést. Balassagyarmat azért áll közel a szívemhez, mert ugyancsak az Ipoly partján fekszik, mint a mi falunk és a kisfalusiak sokmindenben kötődnek is hozzá: ezt-azt intézni „Gyarmatra” mennek – mi is jártunk már ügyes-bajos dolgunkkal ott.

Tovább is van, mondjam még? »

Azt hiszem, nem lepek meg senkit azzal, ha elárulom, hogy szoktunk mi Kisfaluban koccintani, még azzal sem, hogy nem is ritkán. Ám újabban ezek a koccintások nem hangtalanok és itt most nem csak a pohár csilingelésére gondolok.

Tovább is van, mondjam még? »

Bejegyzés a Vidéki Élet Facebook-oldaláról:

„Lezárult a cikkíró pályázat! Minden várakozásunkat felülmúlva 121 pályázat érkezett! Köszönjük a szerzőknek és támogatóinknak! A legnépszerűbbnek a Vidéki élet kategória bizonyult, melyre 68 írást küldtetek. A legfiatalabb pályázó minden bizonnyal egy nyolc éves kislány, a leglelkesebb olvasónk pedig hat cikket írt. A zsűrinek nem lesz könnyű dolga!”

Én is a Vidéki Élet kategóriába küldtem be a cikkeimet, kettőt. Most már tudni, hogy nagy a verseny, úgyhogy kezdhettek drukkolni!

Mint említettem, szombaton palacsintát sütöttünk Szlovákvárosban, a karate-kupán. Nem először, de nagyon úgy néz ki, hogy utoljára.

Tovább is van, mondjam még? »

… és van, hogy ember végez. A múlt hétvégi terveink jelentősen eltértek a megvalósítástól. A terv úgy szólt, hogy pénteken kora reggel megyünk Kisfaluba, kihasználva, hogy az ifjú egyetemista még nem kezdte meg tanulmányait és tud jönni nekünk segíteni. Pénteken dolgozunk egész nap: befejezzük a járdát és dolgozunk a kertben. Hétvégén voltak Szlovákvárosban a városi napok, és mint tavaly, idén is hívtak minket a karate-kupára palacsintát sütni, így a szombati napot ott terveztük tölteni. Vasárnap pedig ismét munka, vagy pihenés, majd meglátjuk. Ez volt a terv.

Tovább is van, mondjam még? »

Nem sok minden tartozott a ház berendezéséhez, amikor megvettük. Valószínűleg köszönhető ez a 15 lakatlanságnak és annak, hogy a 15 év alatt valakik, valamikor betörték az ablakokat. Volt azért néhány bútor, ezeknek egy részét már akkor elégettük, egy része az építkezés alatt lett az enyészeté (mert megázott), egy részét pedig ma is használjuk. Na meg persze volt a sparhelt, meg egy teatűzhely is.

Tovább is van, mondjam még? »

Azt, hogy hogy is zajlott le nálunk az a 10 évvel ezelőtti nap, már két éve megírtam. Idén hiába esik ez a nap vasárnapra, nem vagyunk Kisfaluban (viszont Gyulán vagyunk, az se kutya!).

Két dologgal ünneplem meg ezt a napot. Az egyik az új sablon, az őszi. (Bár már két napja itt van, mert sabloncserét nem tudok időzíteni, a bejegyzés megjelenését igen.)  Valóban, nemrég még azt ígértem, hogy a kelletlen reklámok miatt gyökeresen új sablont tervezek, de egyrészt megtaláltam, hogy hogy lehet a reklámot kikapcsolni, másrészt a régi elrendezéssel is meg tudtam szélesíteni a bejegyzés-oszlopot, így már elfér a reklám. (Ez azért fontos, mert a freeblog üzemeltetői azt kérik, hogy ne kapcsoljuk ki őket, így juttatjuk őket bevételhez.)

A másik ünneplésem legyen egyelőre meglepetés. Majd mesélek róla, ha megvalósult.

Nagyon sokat tudnék írni, hiszen pl. szombaton volt a IV. Szilvanap, de nem tudom, mikor tudok sort keríteni rá. Az egy dolog, hogy amúgy sincs sok időm (sok a munka), de még ráadásul a héten költözünk… (sírós szmájli)

Az utóbbi néhány bejegyzésem igen borúsra sikeredett, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy csak magunkban ülnénk és keseregnénk a kert és az állatok okozta veszteségek miatt. De nem ám! Elfogadtuk a helyzet ilyetén alakulását és levontuk a megfelelő következtetéseket, tanultunk hibáinkból. És közben vígan éljük napjainkat.

Tovább is van, mondjam még? »

Egy könyvet kaptam kölcsön a szabadságom idejére: Hans-Ulrich Grimmtől A leves hazudik című könyvet. Arról szól, hogy mennyire manipulálják ízlelőbimbóinkat a mesterségesen előállított aromák, mennyire mérgeznek minket ezek az aromák, az adalékanyagok, az édesítőszerek. Nem olvastam végig, egyrészt, mert hamarabb vissza kellett adnom, másrészt a kétharmadánál már úgy éreztem, hogy ugyanazt ragozza egyfolytában.

Tovább is van, mondjam még? »

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen hamar meglesz! Hiszen tegnap délután fél3 körül írtam a bejegyzést és a hozzászólás szerint Bea délután 5 óra körül volt a százezredik olvasóm! Sok szeretettel köszöntöm őt és minden kedves olvasómat!

Azt látom, hogy a hat napraforgó már nehezen fér el itt az oszlopban, de sajnos nem sok elképzelésem van itt Kisfaluban a számláló-beállító jelszómról, úgyhogy őszig így marad. Akkor pedig keresek valami keskenyebb számlálót.

Vajon ki lesz a százezredik olvasó? Nagyon érik már az a neves letöltés. Kérem, ha valaki észrevenné, hogy ő az, jelezze!

Voltunk a múlt hét végén Kisfaluban, lenne is miről mesélnem, de ezek most halasztódnak. Azóta, amióta visszajöttünk, pörögnek rendesen az események: szóbeli érettségi a nagyfiúnak (kitűnő, általános dicsérettel), majd ennek a folyamatos megünneplése. Holnap pedig költözünk Kisfaluba! Vissza sem jövünk nyár végéig, ha csak nem lesz rá valami nyomós ok.

Tovább is van, mondjam még? »