Én kis falum

Szombaton ejtettük meg az idei téli szezon második kolbászgyártását, ismét csak nem azért, mert elfogyott volna a novemberi adag, hanem mert most volt itt az ideje: később már túl meleg lenne hozzá és bajos lenne a füstölés is. Most is nagy áldozatot hoztam azzal, hogy előre mentem fűteni, de ez az áldozat most hiábavaló volt: nem bírtam a fűtéssel. Végül Egyik Kedves Rokonék megérkezése előtt 10 perccel sikerült beindítanom, így őket egy kellemesen meleg, kicsit több mint 10 fokos házban fogadtam. Igen elegem van már ebből az olajkazánból, de erre most nem szeretnék több szót vesztegetni.

Tovább is van, mondjam még? »

Mi a karácsonyi étkezésnél igen konzervatívak vagyunk: reggelire valami könnyű böjtöset eszünk, ebédre mákos gubát, vacsorára pedig halászlevet, rántott halat krumplisalátával, bejglit. Ez mindig így van. A mákos gubával viszont nem szoktam sokat lacafacázni: időben beszerzem a közönséges bolti kiflit (az sem baj, ha kissé megszikkad), fölvágjuk, leöntöm forró mézes tejjel, megszórjuk cukros mákkal és kész.

Tovább is van, mondjam még? »

Merthogy arról volt szó, hogy idén egy minden eddigi rekordot megdöntő, kétszázhatvan kilós disznócskát veszünk a megszokott helyről a kolbászhoz, ezt ajánlotta nekünk az eladó. Mi meg mondtuk, hogy jó. Aztán elgondolkodtunk: kell ez nekünk? Úgyhogy végül amikor szombaton reggel elmentünk a jószágért és kiderült, hogy mégis meggondolta magát, szerinte az nekünk nem annyira való (mert a megszokottnál több lett volna a szalonnája), és egy másikat vágtak le nekünk, aki „csak” százkilencvenkét kilót nyomott fénykorában, akkor azért kissé megkönnyebbültünk.

Tovább is van, mondjam még? »

Egy könyvet kaptam kölcsön a szabadságom idejére: Hans-Ulrich Grimmtől A leves hazudik című könyvet. Arról szól, hogy mennyire manipulálják ízlelőbimbóinkat a mesterségesen előállított aromák, mennyire mérgeznek minket ezek az aromák, az adalékanyagok, az édesítőszerek. Nem olvastam végig, egyrészt, mert hamarabb vissza kellett adnom, másrészt a kétharmadánál már úgy éreztem, hogy ugyanazt ragozza egyfolytában.

Tovább is van, mondjam még? »

Hagyományőrző szomszédfalusi barátainktól nem csak palacsintás kanalat kaptunk ottjártunkkor, hanem egy remek receptet is: a citromfű-szörp receptjét. Ez igen hasznos, mert pár éve kaptunk egy kis tő citromfüvet azzal a figyelmeztetéssel, hogy vigyázzak, kiirthatatlan. És tényleg az: jöhet fagy, vagy éppen kánikula, kitaposhatja Mars, ez mindig újból kihajt, burjánzik, ontja a füveket. Tehát egy ilyen szörphöz tavasztól őszig kínálhat alapanyagot. A receptet viszont azzal a fenyegetéssel kaptam, hogy pár nap múlva eljönnek kipróbálni a palacsintás kanalat, akkor pedig a szörpöt is meg szeretnék kóstolni! Álltam elébe.

Tovább is van, mondjam még? »

A Lapnál volt egy általunk használt raktárhelyiség, amit úgy egy éve fölszámoltak. Szóltak, hogy ki kell üríteni, de a titkárunk csak azokat a dolgokat hozta el, amiket ő vitt oda, amelyek már eleve ott voltak, azokat nem. Szóltak is neki, hogy mi legyen a többi holmival? Nekünk nem kell, dobják ki. És itt szólt közbe az egyik (megértő) munkatársam (legyen János), aki nagyon tudja értékelni az arra megfelelő dolgokat: Hohó! Van ott egy asztallap, ki ne dobják!

Tovább is van, mondjam még? »

Mostanában kocsonya-szezon van nálunk, de persze csak így a téli időszakban. Pontosabban azóta tart ez a téli kocsonya-szezon, amióta rendszeresen kolbászt gyártunk. Előtte is többször vásároltam kocsonya-alkatrészt, hiszen szeretjük nagyon, de azóta sokkal többször készül, mert a disznókról lehulló „selejt” sok alapanyagot biztosít. Megesik, hogy hetente-kéthetente is főzök kocsonyát.

Tovább is van, mondjam még? »

Most elmesélhetném, hogy hogy is volt ez a disznóvágás, de nem teszem: megtettem már háromszor is. Sem a recept, sem a munkafolyamat nem változott. Viszont van néhány dolog, ami változott, inkább mesélek azokról.

Tovább is van, mondjam még? »

Mielőtt elmondom a mostani kolbászgyártásunkat, mesélek egy kicsit Imréről, akit nagyon szeretünk. Ő egy szlovákfalusi régi kedves ismerősünk, amúgy a végzettsége szerint kőműves, de most nem ez a szakértelme a lényeg. Amikor legelőször vágattunk ott disznót, még nem tudtuk, hogy konkrétan Imre az, aki levágja, ő pedig nem tudta, hogy nekünk vágja. Ezen utólag mindannyian sajnálkoztunk, mert Imre akkor azt mondta, hogy ha tudta volna, sokkal jobban odafigyelt volna. Bár nem tudom, az alapos tisztításon és daraboláson mi lehetett volna még sokkal alaposabb.

Tovább is van, mondjam még? »

Holnap kolbászt gyártunk. Ugyan az őszi hatalmas disznócskából származó kolbászunk még nem fogyott el, de lassacskán mégis csak jön a tavasz, az pedig már nem szerencsés időszak kolbászgyártásra: nem csak hogy melegebb van, de a füstölő sem dolgozik. Így most készülünk, nagyon készülünk. Már ma délután, fiainkat (no meg haszontalan állatainkat is) összeszedve indulunk Kisfaluba. Mert az nem kérdés, hogy egy ilyen hétvégén a fiúk jönnek-e velünk. Ott aztán asztalokat rendezünk, leterítünk, mindent előkészítünk a holnapra, majd teljes erőből várjuk Egyik Kedves Rokonékat, akik ismét (természetesen) betársulnak ebbe a disznóba.

Idén talán sosem látott mennyiségben termett a környékünkön (gondolom, máshol is) a csipkebogyó, ráadásul még olyan piros a színük, amilyet úgyszintén még sosem láttunk. Eljött az ideje az idei hecsedlikekvár-főzésnek.

Tovább is van, mondjam még? »

Ismét lesújtott ránk a végzet: a márciusban gyártott kolbászaink is elfogytak. És nem csak nekünk, hanem a velünk közösen kolbászt gyártó Egyik Kedves Rokonéknak is, így már jó pár hete a mostani szombatot jelöltük ki a mostani disznólkodáshoz. Szerettünk volna kicsit több kolbászra szert tenni, mint legutóbb, ezért direkt örültünk a hírnek, hogy a szokásos vágásérett 120 kilós jószágok most nincsenek, csak 200 kiló körüli apróságok. Végül a már megszokott disznóbeszerzési helyünkön megegyeztünk abban, hogy egy kivett anyát vágnak le nekünk. A kivett anya azt jelenti, hogy amikor egy emse eléri a 120 kilót és ivarérett lesz, bepároztatják. Ha sok malackája születik, megtartják tenyészállatnak, ha kevés, kiveszik a tenyésztésből és fölajánlják az olyan éhes népségnek, mint mi. Viszont azt mondják, a már idősebb disznó sokkal jobb kolbász-alapanyag, mint a fiatalabb.

Tovább is van, mondjam még? »

Tavaly, amikor Anita és Jürgen jobblétre szenderült, Anita bőrét nem sikerült megmenteni, mert szétszakadozott, de Jürgen bőrét egyben sikerült leszedni. Ez azért volt fontos, mert Lajosom mindenképpen ki akarta készíttetni. Ennek érdekében először kapott a bőr vagy egy kiló sót, abban állt néhány hétig, amíg kopogósra ki nem száradt. A további kikészítéssel könnyű ügyünk volt: akadnak Kisfaluban állatpreparátorok is, így őket kértük meg erre a munkára. Ők viszont azt kérték, ne pénzben fizessünk ezért a munkáért, hanem báránycombban. Meg is egyeztünk ebben, és abban is, hogy majd együtt esszük meg őket. De erre az alkalomra valahogy egy évig hol ezért, hol azért nem került sor. Holott Jürgen bőre már rég elkészült: csodásan hófehér és puha lett, annyira hófehér és puha, mint Jürgen életében sosem volt. Azóta is bezacskózva várja, hogy kitaláljuk, hol lesz a legjobb helye.

Tovább is van, mondjam még? »

Szombaton sült kolbászt (sajátot persze) ettünk ebédre, mert azt lehetett hipp-hopp előkapni a mélyhűtőből és megsütni, remoskában természetesen. Ehhez általában krumplipürét vagy hagymás krumplit szoktunk enni, most is ezt terveztem. Nyúlok a krumpliért és akkor látom, hogy csak pár szem van, négy embernek mindenképpen kevés. Mit tegyek? És akkor hirtelen eszembe jutott: csinálok krumpligancát!

Tovább is van, mondjam még? »

Az idei esős nyár a paradicsomot szinte teljesen tönkretette: mivel nem permetezünk továbbra sem, a peronoszpóra vette át fölöttük a hatalmat és rothadásnak indult az egész. Kertészlegényem ezt látva drasztikus (de igen észszerű) megoldásra szánta el magát. Azt mondta, hogy menjen a paradicsom inkább kárba, mint pocsékba. A láthatóan már teljesen megfertőződött növényekről az összes zöld paradicsomot leszedte, a növényeket pedig kiirtotta.

Tovább is van, mondjam még? »

Annak, hogy a múlt héten olyan sokáig hallgattam, az volt az oka, hogy hatalmas vendég-megszállás volt nálunk. Nem csak a hallé-főző vendégeink érkeztek meg, hanem már előző napon egy népes család érkezett hozzánk és itt maradtak egész szerdáig.

Tovább is van, mondjam még? »

Az uborka úgy beindult, olyan bőséggel terem, hogy még messze nem fogyott el az előző adag koviubi, és máris rengeteg újabb termett. Így el kellett gondolkodni a télire eltevésen. Ehhez összeszedtem az összes nálunk föllelhető uborkásüveget és már éppen elkezdtem volna receptet keresni, és ezzel együtt kétségbeesni, hogy a következő napjaim-heteim majd azzal telnek, hogy az újabb és újabb adag uborkákat tehetem el, amikor beugrott a mentő ötlet.

Tovább is van, mondjam még? »

Eddig is csináltam koviubit (avagy, a rövidítéseket nem kedvelők kedvéért: kovászos uborkát) minden nyáron, de ez volt a legelső alkalom, hogy saját uborkából tudtam készíteni. Én csak egyszer vetettem eddig uborkát, jó néhány évvel ezelőtt, az is kígyóuborka volt. Most viszont Miki vetett (sőt, palántázott!) fürtös uborkát. Így tudtam eltenni az idei második koviubimat saját uborkából.

Tovább is van, mondjam még? »

Egy ételt nem neveztem meg tegnap a főző-nem-versenyen készültek között: a mi csapatunk által készített ételt. De először is bemutatom a mi csapatunkat.

Tovább is van, mondjam még? »

Ahogy kértük, a találkozóra hoztak a rokonok mindenféle földi jót, enni- és innivalót. Így került a közös asztalra sült csirkecomb, kolbásszal töltött sült karaj, rakott csirkemell, kolbásszal töltött Stefánia-szelet, svéd gombasaláta, francia saláta, padlizsánpástétom, mindezek hidegen, melléjük sokféle zöldség. És jött rengeteg édes és sós sütemény: pogácsák, rétesek, kókuszosak stb. Előre jeleztük, hogy szlovák sörről mi gondoskodunk, úgy látszik, ez a sörivóknak megelégedésére szolgált, mert sört senki sem hozott, viszont elfogyott három rekesz, no hiába, meleg volt. Viszont hoztak sokféle fehér és vörös bort, üdítőket.

Tovább is van, mondjam még? »