Kaptunk néhány olyan tárgyat a nyáron, amiknek azóta a kisfalusi házunkban van a helye, odaillenek. Eleve vannak köztük olyanok, amiket már ott kaptunk. Mindjárt nyár elején, a Falunapra érkező Szomszédasszony hozott nekem ajándékot. Pontosabban mintababának hozta a kézműves asztalához, de mondta, hogy az egyik annyira parasztasszonyosra sikeredett, hogy otthagyja nekem ajándékba. Azóta ez a parasztasszony egy köcsögben csücsül.
házunk bejegyzései 
Nyáron kaptuk
Kategóriák: házunk, szösszenetek
- írja Messzenéző Minyon
Végre kéééész!
Végre elkészült az asztal az étkezőbe, a lábával együtt. Ahhoz képest, hogy mikor kaptuk meg az asztallábat, igen lassan lett kész, de ennek több oka is van. Először is az, hogy nagyon sok réteget kentem rá, jó szokásunkhoz híven.
A kerti zuhanyozó
Ez a zuhanyozó nagyon régen megvan már, az első nyarunk óta, hiszen amíg nem volt fürdőszobánk, kint a kertben fürödtünk. És áramtakarékosságból, ne meg azért is, mert olyan jólesik, azóta is kint szoktunk nyaranta zuhanyozni. Ez egy egyszerű szerkezet: vasból van a váza, a tetején egy hordóval. Pontosabban először volt egy feketére festett hordó, de az nem bírta sokáig, hamar megrozsdásodott. Fölváltotta egy bojler-belső, szintén feketére festve. Az egyik csövén megy be a víz, a másikra pedig zuhanyrózsa van szerelve. Alul raklap van, hogy ne sárban tapicskoljunk. Az egyik sarkában van egy kis polc a fürdőszereknek, az oldalára pedig kampók vannak akasztva a törülközőnek, ruháknak.
Az asztal meg az ő lába
A Lapnál volt egy általunk használt raktárhelyiség, amit úgy egy éve fölszámoltak. Szóltak, hogy ki kell üríteni, de a titkárunk csak azokat a dolgokat hozta el, amiket ő vitt oda, amelyek már eleve ott voltak, azokat nem. Szóltak is neki, hogy mi legyen a többi holmival? Nekünk nem kell, dobják ki. És itt szólt közbe az egyik (megértő) munkatársam (legyen János), aki nagyon tudja értékelni az arra megfelelő dolgokat: Hohó! Van ott egy asztallap, ki ne dobják!
Keményen dolgozós vasárnap
A kevésbé munka-hatékony szombat után aztán vasárnap alaposan belehúztunk. Már a nap eleve korán kezdődött, mert miután a bobcat-es azóta sem jelentkezett, eljött hozzánk egy másik gépes emberke, fölmérni a terepet. Ő már régebben dolgozott nálunk és igen meg voltunk vele elégedve. Most is mellette döntöttünk a folytatásban, mert: 1. olcsóbban dolgozik, 2. hétvégén dolgozik, 3. van neki valami lánctalpas csodája és a mi kertünkbe az kell, nem a bobcat. Mondja ő, mert emlékezett rá, hogy annak idején is először bobcat-tel kezdett, de a sok, talajból kiforduló kő miatt azzal nem lehetett hatékonyan dolgozni. El is jön befejezni a kertrendezést vagy már a mostani, vagy a következő hétvégén.
Era háza
Kategóriák: házunk, szösszenetek
- írja Messzenéző Minyon
Tudom, el vagyok maradva nagyon az írással és van is témám bőven, csak időm nincs bőven. A hétvégén Kisfaluban jártunk (sőt, nem csak a hétvégén: nemrég érkeztünk vissza Pestre), erről is majd mesélek. Addig viszont mutatok egy képet.
Szögjet
Kategóriák: házunk, szösszenetek
- írja Messzenéző Minyon
Kisvaxról és családjáról már többször meséltem itt, olyan sokszor, hogy a történéseket ki sem tudom linkelni. Így azt is lehet róluk tudni, hogy ikreik vannak és azt is, hogy Kisvaxférj szokta készíteni a falubeli jelentős eseményekhez a plakátokat, valamit a kisfalusi naptárakat is, rendkívül igényesen.
Fűtetlenül
Kategóriák: télen történt, házunk, fűtés
- írja Messzenéző Minyon
Ez egy elég száraz bejegyzés lesz, előre is elnézést kérek érte. Ismét a fűtésünkről lesz szó benne, és csak arról. Ugyanis ismét bibiskedik, de ismét megtudtunk róla néhány gyógytippet.
Kémény ügy
Azt, hogy az építési terv jóformán csak az engedélyeztetésre volt jó, a házas blogomban már megírtam. A tervről lemaradt a pince, így persze az is lemaradt, hogy két kéménynek a pincéből kellene indulnia. Ezt ugyan mondtuk a kőműveseknek, de valahogy feledésbe merült (részünkről is). Egy kéményt ugyan a pincéből indítottak, de az egész a ház (és a pince) hátuljánál van. Így esett, hogy a pincében elhelyezett olajkazánnak nem jutott épített kémény.
Szakadt a hó a padláson :)
Nem kell megijedni, nem őrültem meg, a látásom is rendben van, sőt, még csak nem is helyeztük át Kisfalut ebből a novemberi tavaszi időjárásból Szibériába. De ettől még szakadt a hó a padláson, legalábbis úgy nézett ki.
Födémhelyzet
Vasárnap, mialatt én romeltakarítottam a kolbászgyártás után, Lajosom fölpattant a padlásra és folytatta a kaloda építését. Vasárnap este el is jutott olyan szintre, hogy már csak egy-két napi munkával kész legyen az egész. Ez szükséges is, mert a következő hétvégére rendeltük meg azt a gépet kölcsönzésre, ami szétszórja a cellulóz szigetelést, ezért holnap este kell elmennünk. Hogy biztosan készen legyen, Lajosom ma elutazott Kisfaluba, én pedig roppant irigy vagyok rá. Múlt vasárnap este már így nézett ki a padlás:
Hosszú, jóidős, dolgos hétvége
Hogy haladjon a födémszigetelés, Lajosom úgy tervezte, hogy a múlt héten pár napra már elmegy Kisfaluba. De ahogy az szokott, ez napról napra tolódott, és mivel a fiaink úgysem tudtak volna velünk jönni hétvégére, végül ketten együtt indultunk el pénteken reggel. Vagyis délelőtt, mert nem vagyunk híresek a koránkelésről. Beiktattunk még két megállót (a második a szokásos őszi almavásárlásunk volt), így esett, hogy már 2 óra is volt, mire megérkeztünk.
Néhány óra vasárnap
A múlt hétvégén a nagyon jó idő ellenére megint mindenféle egyéb programok nem engedték, hogy Kisfaluba menjünk – már igen jól esne egy hosszú hétvégét ott tölteni, de ha minden igaz, ez a következő hétvégén végre összejön. Őrültségnek tűnt a vasárnap szabadon maradt néhány órára odautazni, mégis megtettük. Ugyanis most tudtuk a fiainkat is riadóztatni annak érdekében, hogy a betonyp-lapok fölkerüljenek a padlásra.
Röpke esti látogatás
Előzmény: Amikor a házunk a felújítás után újra lakható lett (mert azt nem mondanám, hogy elkészült), a födém még nem lett leszigetelve. Négy éve csak a vékony deszka képviseli az összes hőszigetelést és azóta tudjuk, hogy ez bizony kevés: télen sok hideg, nyáron sok meleg jön ott be. Négy éve a cellulóz szigetelés mellett döntöttünk, akkor a szigetelőanyagot meg is vettük. Ez tömörítve van műanyag zsákokban, ezek a zsákok azóta ott pihennek a padláson, legalább némi szigetelést nyújtva a hálószobánknak.
9 éve
Kategóriák: cicáink, házunk, ősszel történt
- írja Messzenéző Minyon
Szombaton volt a 9. évfordulója a WTC elleni terrortámadásnak, de már tudjátok, hogy nekünk mást jelent 2001. szeptember 11-e: akkor vettük meg a házunkat. Az évforduló most pont egy Kisfaluban töltött szombatra esett, így adódott volna, hogy méltóképpen ünnepeljük meg az évfordulót.
Tetőjavítás
Faluhelyen, így Kisfaluban és környékén is, nem szokás hófogót rakni a tetőre. Annak a történetét, hogy nekünk miért van mégis a tetőnkön hófogó, meg fogom írni a házunk blogjában, ha eljön az ideje. Hófogóink idén megmutatták, hogy igenis szükség van rájuk: jól vizsgáztak. Amikor elkezdődött a nagy hó olvadása, akkor így néztek ki a tetőn munka közben:
Házhelyzet
Kategóriák: házunk, helyzetjelentés, fűtés
- írja Messzenéző Minyon
Laci annyi kérdést tett föl a fűtésről, hogy egy külön bejegyzésben számolok be a helyzetről, hátha mást is érdekel.
A fűtésünk, köszönjük szépen, most is vacakol. Amikor sikerül beindítanunk, akkor addig, amíg a termosztát le nem állítja, nagyon szépen működik, de ha csak egyszer is leáll a termosztát miatt, többet már nem indul be, csak újabb szervizelés után.
Penész a plafonon
Amikor úgy tűnt, hogy minden vizet összeszedtünk, ami szétfolyt a házban, már akkor tartottunk attól, hogy az összeszedhetetlen víznek lesz még következménye. Hiszen az aljzatbeton nyilván nagyon sok vizet beszívott, amit majd egyszer ki is fog adni magából.
Kárfelmérődtünk
Kategóriák: télen történt, házunk
- írja Messzenéző Minyon
Csütörtökön hívott föl a biztosítótól a kárfelmérő ember, hogy időpontot egyeztessünk. Így esett, hogy kénytelen-kelletlen (nagyon nehezünkre esett ám!) már pénteken reggel Kisfalu felé vettük az irányt, hiszen emberünk 12 és 2 között ígérte magát. Így viszont sajnos csak ketten tudtunk menni (bocsánat: Marssal együtt hárman), gyerekeink iskolában voltak, nem tarthattak velünk.
Mínuszegyegésznyolc
Kategóriák: télen történt, házunk, fűtés
- írja Messzenéző Minyon
Amit a házban tapasztaltunk megérkezésünkkor, minden negatív várakozásunkat alulmúlta. A hőmérő -1,8 °C-ot mutatott a benti hőmérsékletre, de az eltelt időben a benti minimum -2,8 °C volt. Lajos leszaladt a pincébe megnézni a fűtést és kiderült, hogy egyből azután állt le, amikor utoljára elmentünk. Mondtam én, hogy az nem a mi napunk volt! Azóta nem ment, viszont a kinti minimum hőmérséklet -21,5 °C volt. Elindultunk kárfelmérésre.




